VISSZA A HÍREKHEZ

Simonyi Konferencia

április 05, 2023

Idén második éve vett részt az ICF Tech Hungary csapata a Budapesti Műszaki Egyetem által rendezett Simonyi Konferencián, amely színvonalas szakmai előadásokkal és egész nap tartó kiállítással várta a látogatókat, akik a kiállító IT cégek standjainál érdeklődhettek a cégek tevékenységeiről és munkalehetőségeiről. 

A 2022-es konferencia lehetőséget adott az ICF-nek, hogy bemutatkozzon a recruitment szempontból egyik legfontosabb célközönségnek, az egyetemi hallgatóknak. A standunk mellett, Tóth Ádám ügyvezetőnk előadásával is sikerült ezt elérnünk, amelyben a nézők bepillantást kaphattak a fejlesztői szakmába egy tapasztalt vezetőtől és választ kaphattak arra is, hogy milyen skillek elengedhetetlenek egy nemzetközi környezetben dolgozó sikeres fejlesztőnek, illetve arra, hogy a hiedelmekkel ellentétben miért is érdemes elvégezni az egyetemet. 

A tavalyi tapasztalatokra építve 2023-ban egy motivált Hr-esekből, szoftverfejlesztőkből és a junior programon résztvevő hallgatókból álló csapat képviselte a céget. A célunk elsősorban az volt, hogy felkeltsük az érdeklődést a szeptemberben újra induló junior programunk iránt. 

Szerettük volna, ha a standunk nemcsak kitűnik a többi kiállító közül, hanem tükrözi is fiatalos, laza, szakmailag top cégkultúránkat, ezért kávéstanddal, sörponggal, nyereményjátékokkal és rengeteg információval vártuk a látogatók tömegét.

A középpontban idén a kreatív fejlesztőink által megálmodott és lefejlesztett Pony Panic játék állt, amely egy online elérhető fejlesztői játék a recruitment folyamat meggyorsítására. A Pony Panic célja, hogy az érdeklődők játékos formában mutathatják meg programozó tudásukat, így elkerülve a hosszadalmas motivációs levél írást és online jelentkezést.

Még egy lépéssel tovább vittük a játékot és egy két hónapig tartó versenyt hirdettünk elsősorban a konferencia résztvevői között, melynek végén a legmagasabb szintet elérő játékos a tárgyi nyeremény mellett egy állásinterjút is nyer az ICF Tech Hungary-nél.

A tavalyihoz hasonlóan idén is egy nagyon jó hangulatú konferenciát köszönhettünk a BME-nek, amely az ICF Tech Hungary számára különösen sikeresen zárult, hiszen a miénk volt az egyik leglátogatottabb stand a kiállításon és rengeteg érdeklődő diákkal ismerkedhettünk meg.

További Hírek

Q4 Kickoff élőben Budapestről

A cégcsoport életében már hagyománynak számító negyedévnyitó prezentációnak idén először a budapesti csapat adott otthont, a program az elegáns Várkert Bazárba…

BŐVEBBEN
footer-icf

Lépj kapcsolatba
velünk!

Kattints ide, ha kapcsolatba szeretnél lépni 24/7-ben működő ügyfélszolgálatunkkal